2012. május 4., péntek

Nyár, Villány, érzések, borok… – Borzsongás 2012

Az emberfajban megvan még az igény az őszinteségre…- A terasz végéből szólal meg az igazság. Magyar hangja Cserna-Szabó András. Szemelkerekedés. Még a szóda gyöngyöcskéi is abbahagyják egy pillanatra a kacagást. Kisharsány, dombtető, szőlősorok, terasz. Néha forró szél támad valahonnan, de épphogy csak végigborzolja a szőlő friss leveleit, játszadozik picit a finom hajszálakkal, fellibbenti a könnyű nyári szoknyákat, majd lefut a völgybe. Harmadik napja kánikula, pedig még nem fordult át a naptár májusra. A terasz végéből folytatódik a történet. Fleckenstein Aurél, vagyis Au története. Aki „meg volt győződve arról, hogy ha a világon az összes ember egyszerre az igazságra gondolna, és aztán egyszerre mindenki kimondana csak egyetlen igaz szót, akkor a világ varázsütésre megváltozna. Megjavulna.” Csak nézem a rozét a pohárban…


Fotók: Borgőz borblog

Délen vagyunk, érezhetően nagyon délen. Pirulnak a vállak, és az arcok. Mindenki mezítláb. Visszagondolok… Vasárnap délben még hűsítő Balaton, fokhagymás lángos és almás palacsinta, aztán indulás délnek, Villányba. Nem ismertem őt eddig igazán… csak egyszer csókolt meg futólag. Kis nyári románc volt, sok-sok évvel ezelőtt. Aztán elfelejtett, elfelejtettem. Nem találtunk többé egymásra. Talán majd most… Borzsongás. Valami furcsa szomjúságot érzek. A GPS is egyre távolabbra jelzi a célt, pedig érezzük, hogy nagyon jó úton járunk. A somogyi dimbek-dombok tücskei időnként beciripelnek az ablakon. Aztán egyre nagyobbak lesznek az emelkedők, és a Mecsek terít fölénk árnyékot. Már lemenőben a nap, amikor megérkezünk Villányba. Diófás tér, majd éles kanyar. A panzió udvarán éppen a házigazdával, Gere Zsoltival futunk össze. Nem nehéz, hiszen jó házigazda módjára „vegyül” a vendégek között, mindenkihez odaül, beszélget, és közben mosolyog, mosolyog, mosolyog… 



A mi poharunkba is azonnal frissítőt tölt. Jéghideg Comis 2011 gyöngyöző rozé. Kacér teremtés, ha egyszer beléd karol, már végig veled sétál. Táncolni akarsz vele. Felkavar, aztán lehűt. Sokszor lesz még vele dolgunk a nyár folyamán. És sokszor volt vele dolgunk a három nap alatt is. Huncutul jött velünk. Hűsölni a diófa alá, kiülni az esti teraszra, csocsózni az éjszakába. Szerettük. Szeretjük. Nem kíméljük. Megisszuk. Újra és újra. Egyre inkább zsong az udvar, az égen megjelenik a hold ezüst lapos tányérja. A pincetetőn kockás plédek a füvön, faszén parázs és grillezett étek illata a levegőben. Füst száll át a fényen, a pálinkás csirkéért és a whiskey-s tarjáért szombaton kellett volna érkeznünk, de ma is igazi grillremekek kerülnek a tányérra Zsolti jóvoltából. Vacsorázunk, közben akusztikus koncert. Bulcsú&Cimbik. Fáradunk, de hajnali háromig pokrócba csavarodva teraszozunk, beszélgetünk és kóstolunk. Előkerül a békebeli sajtos tallér is, frissen sütve, ahogy régen, gyerekkorban anyukáink tették… Hálásak vagyunk Évinek. Nagyon. 




Másnap kakaskukorékolós reggel, már korán forróság. Árnyékban reggelizünk, majd bicajra pattanunk, és kitekerünk Palkonyára. Békakuruttyolós kis tavak, álmosan, lágyan hajladozó sásosok, színesen integető májusfák a tájban. Fűben heverészés, kútból jéghideg, kristálytiszta víz. Villánykövesden rozéfröccs Bluméknál, aztán vissza Villányba. Nyúlnak az árnyékok, már délutánban járunk, amikor felkerekedünk Kisharsány felé, a Vylyan teraszra. Megérkezve teli piknikkosárral kezdünk a Fekete-hegyen. Sonka, sajt, szalámi, roppanós zöldségek, medvehagymás kenegetős, friss kenyér és friss, hűs rizling. Színes gyíkok szaladgálnak a köveken, pillangók repkednek a fák között, néhány zajos röptű lódarázs húz el a fejünk felett, hangyák menetelnek kitartóan a fűben. Minden mozgásban van, él, zümmög, zsong… 




A teraszon közben a Fláre Beás játszik. Veszprém megye legjobb együttese, beás cigány fiatalokkal Devecserből, Borsodpusztáról és Somlószőlősről. Örömzene gitárral, tamburával, kannával, kanállal. Néha befelé sirat, néha teli szájjal nevettet… Furcsa dolog az élet… A fűszere mindenesetre valahogy mindig megvan. És már itt is van Ede a levesben. Könyvkóstoló Cserna-Szabó Andrással és Fehér Bélával. Közben a terasz mellett kondérban rotyog a csülkös babos káposzta. Sok mindenről szó esik. Lecsó, pörkölt, lángos, halászlé, meg erdélyi ételek, padlizsán, pacal, tárkonyos csorba, kapor… mindeközben édes és keserű történetek, és Mikszáth sóhajtása: „a túrós csusza haván pirosló tepertyűk nevetve megszólítanak”. A könyv munkacíme egyébként Magyar etyepetye volt. Az etyepetye Mikszáth idejében még étvágyat jelentett. Aztán felolvasás jön. A Zsenge zöldbab novella. Meg persze Au és a Manna Restaurant története. Aki figyelt rá, sok mindent megérthetett. Ezzel kezdtem a mesélést…




Naplementébe nyúlik a Fekete-hegyi teraszozás. Lassan visszaindulunk hát Villányba. Nagyon meleg az este, így megint csatlakozik hozzánk a Comis néhány könnyed pohárka erejéig. Csak amíg felfrissülünk. A Matias Borozóba indulunk. Libatepertő, sajtok és hagymalekvár, na meg borok, borok, borok… Aztán tovább, itt is, ott is kóstolgatunk. Leszáll az éj, hosszú volt a nap. Még egy vidám csocsózás, majd jótékony alvás újra. Másnap reggelre látszólag kicsit enged a hőség a szorításból. Ismét elő a bicaj, ezúttal a Szársomlyó felé indulunk, dűlőkben bringázni. Ördög-árok, Konkoly, Fekete-hegy, Várerdő. Valahová könnyebb feltekerni, valahová nem is sikerül. Ahogy az életben… Néhány dűlőt szépen átjár a szél, néhányban levegő sem rezzen, csak a tájkép remeg meg időnként a hőségben. Megkerüljük a hegyet, a Kopár dűlő felé indulunk vissza. A türkizkék égen siklóernyősöket ringat a szél. Késő délutáni ebéd a Tenkesben, ahol bár a kakaspörkölt főzés elmaradt, azért jól lakunk a gyufatésztával jól megrakott halászlével és a kemencében frissen sült kukoricás kenyérrel. Hazafelé úton még meglátogatjuk új barátainkat, a Wassmann Bio Bormanufaktúra tulajdonosait, Susann-t és Ralf-ot Pécsdevecseren. Érdekes történeteket mesélnek a falucskáról, az életükről, miközben a finom borokat kortyolgatjuk. A naplementében kisétálunk az egykor szebb napokat látott pincesorra is.       
  
Aztán aminek eleje van, annak egyszer vége is lesz… Akárcsak a Manna Restaurantnak huszonkilenc év után. Kicsit rideg valóság, de így van. A borzsongás is véget ért, legalábbis Villányban. Még egy hosszú éjszakai utazás, az autópálya cikázó fényei kísérnek… Meg a gondolat, hogy ha „a természet tényleg azonos a legfőbb létezővel, akkor az igazságot, sajnos, sosem fogjuk megismerni. Így jártunk.
 



Az idézetek Cserna-Szabó András: Puszibolt, és Cserna-Szabó András-Fehér Béla: Ede a levesben című könyvéből származnak.


Fotók: Borgőz  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...