2012. július 5., csütörtök

Médiazsűrizés, és egy láthatatlan kóstoló – VinAgora Borgála 2012

A legjobbakból kiválasztani a legjobbakat? Azt gondolnánk, nagyon egyszerű feladat. Pedig nem. Nagyon is nehéz. És egy teljesen sötét teremben, „látóként” „vakok” (az idézőjeleket később nagyon is megmagyarázom) segítségével poharak után tapogatózva kóstolni? Hát az sem egyszerű. Nem, nem fizikailag nehéz egyik történet sem. Hanem, bármennyire szentimentálisan hangzik is, lelkileg. A borok ugyanis sok mindent megmutatnak. Néha olyan világba vezetnek, amely ott van, bennünk, mélyen, és időnként bizony valahogy átfordítódnak a kortyok a lélek nyelvére.

A Borgőz a média zsűriben - Fotó: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft.
 
A 2012-es VinAgora Borgála sokak számára emlékezetes marad. Nekem különösen, hiszen idén az a megtiszteltetés ért, hogy részt vehettem a média zsűri munkájában, valamint egy érzéseket-gondolatokat (f)elszabadító láthatatlan kóstolón. Mielőtt azonban ezekről mesélnék, szívből gratulálok valamennyi díjazottnak, hiszen Magyarország legrangosabb, és egyetlen akkreditált nemzetközi borversenyén 630 nevezésből elnyerni a 4 Champion díj, a 2 nagyarany, a 89 aranyérem, a 107 ezüstérem, illetve a 8 fajtabor díjának egyikét, nem kis elismerés. Nem szabad megfeledkezni azonban a szakmai zsűri elképesztő volumenű munkájáról sem. Amikor a pincészetek képviselői átvették az okleveleket Dr. Kállay Miklóstól, a Magyar Bor Akadémia elnökétől, talán akadt, akinek eszébe jutott az a három napon át végzett precíz és fegyelmezett szakmai munka is, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hiteles eredmények és a megbízható borértékelések alapján bizalommal választják majd a borkedvelők a díjat nyert pincészetek VinAgora matricákkal megkülönböztetett borait.


Dr. Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke adta át a díjakat

Kicsit én is belekóstolhattam tehát a „nagyok” munkájába a 10 fős média zsűri csapatban, ahol olyan csoporttársakkal együtt zsűrizhettem, mint Cseh Márton sommelier, Dr. Freund Tamás agykutató, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének igazgatója, Gyimesi Zsuzsa, a HVG Kiadó gasztronómiai szakértője, Fehér Zsombor, a Kerekes Band alapítója, Kovács Lázár, a TV Paprika házigazda séfje, László Ágnes, a Budavári Borfesztivál sajtófőnöke, Mátyók József, a TV2 Borkultusz borkultúra magazinjának producere, Ördögh Bálint, a GoodFood Világkonyha magazin vezető szerkesztője, és Varga Gábor, a desszert.eu kreatív cukrásza. A dolgunk látszólag nagyon egyszerű volt, Zilai Zoltán, a VinAgora Nemzetközi Borverseny igazgatójának szakmai irányításával három kategóriában (száraz fehérbor, száraz vörösbor, édes fehérbor) kellett kiválasztanunk 3-3 aranyérmes tétel közül, hogy melyikük kapja a média zsűri különdíját. 

A médiazsűri - Fotó: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft.
 
Ez egyáltalán nem volt egyszerű feladat. Az értékelés ugyanis most nem is annyira szigorú szakmai bírálaton alapult, hanem inkább saját – és fogyasztói – ízlésen, illetve egyéni szempontokon. Kovács Lázár séf például a médiazsűrizés során sem tette le a fakanalat: ő elsősorban az alapján pontozott, hogy a gasztronómiában hogyan tudná elhelyezni az adott bort, mennyire inspirálja őt az adott tétel. Lázár a borral való főzés titkaiba is beavatott minket a vörösborok zsűrizésénél. Tanácsa alapján, ha egy nagy formátumú vörösborból - amelyet szívünk szerint nem is használnánk főzéshez - egy keveset öntünk a serpenyőbe, ehhez némi minőségi vajat adunk, majd mindezt megszórjuk nagy szemű sóval és frissen őrölt borssal, és nem forraljuk, csak 80 fokra hevítjük, egy fantasztikus alapot kaphatunk, amelyben a bor zamata, íze, fűszeressége megmarad, kidomborodnak az aromák, és egy nagyon finom krémesség is megjelenik. Szarvas- vagy marhahúsokhoz felejthetetlen. 


Kovács Lázár séf - Fotó: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft.
 
A sokak által a „One More Drink, Lacikám?” sor kapcsán ismert Kerekes Band frontembere, Fehér Zsombor is mesélt borokhoz fűződő viszonyáról. A zenekar tagjai egriek, így az egri Simon Pincészet borai közül választották ki azt a 2006-os Bikavér Superior bort, amely szerintük leginkább jellemzi a zenekart, és amely azóta a Betyár nevet viseli. Zsombor hozott is magával mutatóba egy palackkal.


Fehér Zsombor (Kerekes Band) - Fotó: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft.
 
A száraz fehérbor kategóriában még teljesen egyértelmű volt a döntésünk, a pontozásaink alapján első helyre befutó Frittman Testvérek Kft. 2009-es Fahordós Ezerjója lett a nyertes. A médiazsűrizés ugyanis megengedi a jó hangulatú vitákat, a vélemények ütköztetését, így nem kizárt, hogy mégsem a legtöbb pontot elért bor kapja végül a különdíjat.  A száraz vörösbor kategóriában a Takler Pince Kft. Cabernet Sauvignon Reserve tétele nyert, itt sem volt kérdéses a döntés. Ami azonban az édes borok kategóriáját illeti, nos, itt kettészakadt a zsűri. Pontszámaink alapján a Pannon Tokaj Pincészet 2006-os Tokaji Aszúeszenciája került első helyre, de voltak olyanok köztünk – őszintén bevallva jómagam is – akik a Fitomark-94 Kft. 2000-es 6 puttonyos Tokaji Aszúját szerették volna befutóként látni. Ez az a szituáció, amikor bár nehéz érvelni, de muszáj: az egyik bor vibrálóan friss aromái és fiatalsága miatt, a másik bor pedig pontosan érettsége, és gyönyörű komplexitása miatt nyerte el a zsűri tetszését. Egy kis eszmecsere, kézfeltartós szavazás, és végül mégis a Pannon Tokaj Pincészet 2006-os Tokaji Aszúeszenciája került első helyre.

Édes "vita" - Fotó: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft.
 
Aztán egy – nem túlzás - örök életre meghatározó élményben lehetett részem: Mesterkóstoló a sötétben. Olyan helyzetbe kerültem, amelybe eddig még soha. Egy vaksötét teremben kóstoltunk három VinAgora Borversenyen kiváló eredményt elért bort, és három külföldi, nemzetközileg elismert csúcsbort. Elsősorban arról szólt ez a program, hogy milyen érzés vaksötétben kóstolni, mennyire befolyásolja a szem kizárása az érzékelést és az értékelést, valamint, hogy milyen stílusjegyet képvisel a nemzetközileg jegyzett minőség és egy nemzetközileg elismert borverseny legnagyobb díjával rendelkező bor. Ennél azonban sokkal többről szólt ez a kóstoló:

Szepsy István, Tiffán Ede és Zilai Zoltán - Fotó: Nagy Zita
 
Szepsy István, Tiffán Ede, és Zilai Zoltán vezetésével indulunk a nagy kalandra. Még egy külső, világos teremben beszélgetünk arról, hogyan zajlik majd a kóstoló, mit hol találunk az asztalokon. Mindenki arra számít, hogy majd szépen elfoglaljuk a helyünket, feltérképezzük a helyszínt, és lekapcsolják a világítást. Nem így történt. Egy másik, teljesen sötét terembe ugyanis már csak Margit és István segítségével juthatunk be. Ők a Láthatatlan Kiállítás munkatársai. Vakok, de ahogy rövid időn belül megértem, nagyon is teljesek és látók.

Hármas csoportokban vezetnek be minket a terembe, amelyről fogalmunk sincs, milyen, mekkora, hogy van berendezve, és hogy mi hol található. A mi csoportunkat István vezeti. Kezem a jobb vállán, a mögöttem álló genovai lány jobb keze a jobb vállamon. Elindulunk. Belépve a terembe becsukódik mögöttünk az ajtó. Vaksötét van. István biztosan megérzi megtorpanásomat, elbizonytalanodásomat. Mint aki célt veszített, vagy akadályba ütközött, automatikusan lassítok. Ő is. Kezemre teszi kezét, és úgy mondja: nem kell nyugtalankodni. Aztán nagyon magabiztosan vezeti tovább a sort. Nem tehetek mást, követem, felveszem a ritmusát, átadom magam a teljes bizalom érzésének, és igyekszem elfelejteni, hogy mindjárt felborítok egy poharakkal teli asztalt, vagy összeütközöm valakivel a sötétben. Fejben próbálom elképzelni, milyen lehet a terem, de nem tudom, mi a valóság, és bevallom, ez egy kicsit különös érzés. Tudom, hogy hét pohár van az asztalon, és azt is, hogy a többiek – Szepsy Istvánnal, Tiffán Edével és Zilai Zoltánnal együtt – már bent ülnek a teremben.

István a székemhez vezet, megkérdezi a keresztnevemet, majd azon szólítva kedvesen, azt mondja, megérkeztünk, ez lesz az én helyem. Ráteszi a támlára a kezemet, megkérdezi, hogy minden rendben van-e, aztán elenged. Megoldom a leülést, majd nagyon óvatosan kitapogatom a poharakat. Elkezdődik a kóstoló. Furcsa érzés, ahogy hallom, hogy valaki beszél, még azt is, hogy körülbelül milyen irányból, és arra fordítom ösztönösen a fejemet, hogy felvegyem vele a szemkontaktust. De csak a vaksötétet „látom” mindenhol. Margit és István tölti ki a borokat, csupán annyi kérésük van, hogy egy picit kopogtassunk azzal a pohárral, amelybe éppen tölteniük kell. Teszik úgy mindezt, hogy egy csepp sem megy mellé, és pillanatok alatt megtalálják az éppen aktuális poharat. Valaki jelzi, hogy vizet kér, vagy éppen egy újabb poharat, Margit és István csak annyit mond: Viszem!, majd néhány másodperc múlva már a „Tessék! - Köszönöm!” párbeszédet hallom. Én még fel sem fogtam ki szólt, és honnan, míg Istvánék már teljesítették is a kérést. 


Vaksötét - Ennyit láthattunk a kóstoló során
 
Nem látok arcokat, így újabb gondolat merül fel bennem. Ismerem Szepsy István, Tiffán Ede, Zilai Zoltán arcát és hangját. De ha soha nem láttam volna őket, vajon milyen arcokat társítanék a hangokhoz? Aztán ahogy a borokat kóstolgatjuk a sötétben, és minden aromát sokkal intenzívebben vélek érezni, eszembe jut valahonnan Al Pacino, az Egy asszony illata, és a tangós jelenet. „Nagyon kellemes illatot érzek Ön körül. Ne segítsen! Ogilvy Sisters szappan!” – mondja a vak ezredes Donna-nak, filmbeli partnerének. Mosolygok, és valahogy kezdem magam jól érezni. Múlik a feszültség, enged a sötét ridegsége, ahogy István az asztalomhoz ér, érzem határozottságát és pozitív kisugárzását, humorral kezel minden apróbb fennakadást. Furcsa, de azt érzem, biztonságban vagyok mellette. Aztán belül itt szabadulnak el bennem az érzések és gondolatok...

Mert hát hogy is van ez? Én látó vagyok, ők vakok. Ők az én természetes közegemben, tehát a fényben ugyanúgy mozognak és tájékozódnak, mint itt, a vaksötétben. De én az ő „közegükben”, a teljes sötétségben elveszem. Ki akkor a teljes, és a látó? És még sok gondolat cikázik a fejemben. Egy biztos, mostantól másképpen tekintek a vakokra, átértékeltem magamban sok mindent, és nem elsősorban velük, hanem magammal kapcsolatban. Gyakran gondoljuk magunkról, hogy látunk, tehát teljesek vagyunk. De itt megértettem, hogy hiába a látás képessége, ha nincs hozzá megfelelő látásmód. István és Margit ezt mutatta meg nekünk.

István keze számomra a segítő kéz volt ezen a délutánon, amelyre bármikor számíthattam. Tudatosult bennem, hogy másképpen nem megy. Nemcsak itt, a vaksötétben, de az élet más területein sem. Ha a másik elbizonytalanodik, félelmei támadnak, vagy kétségei, nincs más út, segítő kezet kell nyújtani. Fel kell ajánlani jobb vállunkat, tegye rá a kezét, és az ő tempójában kell vezetni a sötétben, mindaddig, amíg mosolyra nem húzódik a szája. Nehéz küldetés, de Margit és István ereje meggyőzött arról, hogy nem lehetetlen. A kóstoló végén felkapcsolják a villanyokat, a terem egyáltalán nem olyan, ahogy elképzeltem, egészen máshogy van berendezve, ha egyedül kellett volna bemennem, valószínűleg jó pár pohár bánta volna. Tiffán Ede a végén viccesen megjegyzi: - A legszörnyűbb érzés az volt, hogy háromszor üres pohárból próbáltam kóstolni. Érdemes kipróbálni tehát a teljes sötétben kóstolást, jóval összetettebb élményt ad még a fekete poharas kóstolásnál is.

A gálán az összes benevezett bor kóstolható volt - Fotó: Nagy Zita
 
A délután-este aztán a VinAgora borgála forgatagában telt. A kóstolt borok elemzése és leírása ezúttal elmarad, és nem csak a borok nagy száma miatt, hiszen a borgálán valamennyi benevezett bor, vagyis több mint 600 tétel kóstolható volt, hanem mert a magam részéről ez a nap leginkább a lelki rezdülésekről, az emberi érzésekről és értékekről, a csapatmunkáról, az összetartásról szólt. Ezt tükrözték a díjak, valamint a média zsűri munkája is, és ebben a szellemben zajlott a mesterkóstoló is, amely ugyanolyan értékmutató volt, mint maga a VinAgora borverseny. Ilyenkor érzem azt, hogy a borok világa még rengeteg felfedezni valót és titkot rejt, és nem utolsósorban mindig tanít valamire.  
Fotók: Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft., Szigetváry Zsolt, és Nagy Zita, Borgőz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...