2013. augusztus 7., szerda

Csaterberg, a marasztaló – Dél-Burgenlandi Bortavasz nyári kiadás

Olyan mohón befalta a nyári hőség a langy tavaszi szellőket, hogy szinte észre sem vettük, mint ahogy azt sem, hogy a fiókban hűsöl néhány írás. Igen, valahogy úgy van a borrajongó a posztírásokkal nyáron, mint a kisiskolások a kötelező olvasmányokkal a vakáció ideje alatt. Inkább foci, gumimatrac, Balaton, lángos, palacsinta, borbloggernek meg hosszúlépés, vagy jéghideg rozéfröccs, sűrűn beirdalt, ropogósra sült szigligeti Oszibácsiféle keszeg, egy kis kajak meg bringa, majd esti baráti, és/vagy családi teraszozások halas, aszalt paradicsomos, padlizsános kenyérkencékkel, fokhagymás-olívaolajas pirítósokkal, párás tekintetű gyöngyözőborokkal, friss savú fehérekkel, jahjj...

Persze közben ott dörömbölnek a megírásra vágyó és váró élmények a sötét fiókban, nehéz is nekik ellenállni, úgyhogy nincs mese, egy idő után képernyőre is kerülnek. Szóval ott fejeztem be anno a Dél-Burgenlandi Bortavasz első napi beszámolóját, hogy felfedeztük a fehérborok szigetét, Rohoncot. Másnap a tavalyi kimaradt jeleneteket „vettük fel”, tehát néhány pince erejéig visszatértünk Deutsch Schützenbe és Eisenbergbe, valamint ellátogattunk a Csaterbergi részre is, ahol majdnem jól ott is maradtunk, de végül nem így történt. Hazatérésünk után isten bizony nekiálltam a beszámoló megírásának is, most pedig be is fejeztem... Íme.

Csaterbergben megáll az idő... pontosabban így telik (Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita)

Kalandos érzés, amikor úgy tűnik, lekéssük az utolsó Rohoncra csatlakozó kisbuszt, és ezzel együtt a Rohoncról hazafelé induló utolsó buszt is, miközben az autónk Eisenbergben parkol, és mi éppen egy Csaterbergi buschenschank teraszán ücsörgünk egy hatalmas tál házi kolbász, sonka, tepertőkrém, friss kenyér, némi hűs rizling, egy kedves bécsi házaspár, valamint egy rohonci illetőségű, jó kedélyű nagymama társaságában. Szóval már nem is sietünk sehová, a feladat amúgy is adott, hazajutni majd valahogyan, de igazából végig azt érezzük, ez is megoldódik, és még csak tennünk sem kell érte, csak egyszerűen hinni benne. Nem is zavartatjuk magunkat, nézegetjük a nap utolsó állomásának teraszáról a vattapamacs pittypangokkal pettyezett élénkzöld szőlősorokat, amelyek egy hatalmas, arborétumra emlékeztető erdőbe futnak le meredeken. Picit szemetel az eső, de ez sem baj, falatozunk, iszogatunk, beszélgetünk.


A napot a minerális vörösek világában, vagyis a Kékfrankosok birodalmában, Deutsch Schützenben kezdtük a Schützenhof pincészetnél. Azt már a tavalyi Bortavaszozásunk alkalmával konstatáltuk, hogy a precízen művelt szőlősorok, kiskertek, ligetek és erdők, valamint takaros régi pincék és aprócska présházak közé itt-ott már beékelődött a jelen - pontosabban inkább a jövő - modern stílusú épületek formájában, de kivétel nélkül mindegyik úgy simul bele a tájba, hogy egyáltalán nem zavaró a jelenléte.

A Schützenhof pincészet épülete sem okozott megrökönyödést, hatalmas üvegfelületeivel átláthatóságot, letisztult vonalaival természetességet sugároz. Az épület építészeti díjat is nyert, de igazából nem a dizájn és a kifelé nagyot mutatás szándéka vezérelte a pincészetet a bővítés során, sokkal inkább a funkcionalitás, és a szőlőfeldolgozás és borkészítés során a mechanikai beavatkozások minimalizálása. Mivel kaptunk egy kis körbevezetést is, tapasztalhattuk, hogy bent sétálva leginkább egy modern és otthonos lakókörnyezethez hasonlít a tér, és valahogy még az acéltartályok, és a hosszú sorokban fekvő fahordók is szinte a „berendezés” részei. A nagy üvegfelületeknek köszönhetően ráadásul olyan érzésem támadt, mintha folyamatosan a szőlősorok között sétálnék, amelyekben egyébként több tőke kora is meghaladja a 65 évet.


Mivel a Schützenhof pincészet is tagja annak a Sixpack nevű csapatnak, amelyben hat Deutsch-Shützen-i borász dolgozik együtt (Kopfensteiner, Krutzler, Schützenhof, Wachter-Wiesler, Wallner, Weber), és mivel figyelemmel kísértük a Bortavaszt megelőző Wein Trophy borverseny eredményeit is, természetesen nem távoztunk kóstolás nélkül. Elsőként az Eisenberg DAC 2011-es tételét kortyolgattuk, amely az előző napi karcsúbb, könnyedebb és gyümölcsösebb rohonci Kékfrankosok után jóval összetettebb élményt nyújtott feketére érett meggyes jegyeivel, testes felépítésével. A Blue 2010 következett a sorban, a Kékfrankos-Pinot Noir házasításban már a hordó is beköszönt, a cseresznyés zamatokat sűrű étcsokoládé kísérte. A végére hagytuk a Wein Trophy borversenyen Kékfrankos Reserve kategóriában első helyezést elért Mons Ferrum 2011-es tételét teli érett gyümölcsökkel és a talaj ásványos, egyedi jegyeivel, ahogy azt már megszokhattuk ezen a vidéken. 

Reinhold és Hermann Krutzler birodalma
A Schützenhof pincészeten kívül még egy tavalyi kimaradt Deutsch-Shützeni jelenetünk akadt, a Krutzler pincészet, úgyhogy a pimaszul száguldozó esőfelhők ellenére a hegytető felé igyekeztünk. A házigazda, Reinhold Krutzler, és édesapja, Hermann Krutzler telepedett mellénk a borok kóstolása közben. Reinhold az egyik nemzetközi szinten leghíresebb osztrák borász, vagyis a Kamptal régióban Zöldveltelinivel nagyot alkotó Willi Bründlmayer tanítványa. Ezen kívül Franciaországban, Olaszországban és Dél-Afrikában is szerzett tapasztalatokat, de mégis visszatért Deutsch-Schützenbe, hogy itt készítsen egyedi stílusú, kiemelkedő minőségű borokat, vagyis, hogy folytassa azt a munkát, amit édesapja, Hermann 1966-ban elkezdett.

Zweigeltet, Kékfrankost, és Kékfrankos Reserve tételeket kóstoltunk, majd előkerült egy érdekesség, a Nador névre keresztelt Kékfrankos 2009-es tétele is. A palack tartalma a magyar oldalon fekvő vaskeresztesi termőhely Kékfrankos alapanyagából készült, ahol a szőlészeti munkákat a kiváló magyar borász, Garger Imre felügyeli, míg a borászati teendőket a túloldalon Reinhold Krutzler látja el. Az együttműködés 2002 óta áll fenn, Reinhold azonban úgy fogalmazott, hogy igazán 2009-től számítható az indulás, hiszen ez volt az első ígéretes évjárat, és addigra már megtalálták azt az utat, amit járni szeretnének ahhoz, hogy igazán nagy bort készítsenek a Kékfrankosból. Hogy valóban jó úton járnak, arra a pohárba csorduló nagy volumenű bor bólintott igenlően: a talaj ásványai tökéletes harmóniában a meggyes-fekete cseresznyés zamatokkal, a finom fűszerességgel, és a gyönyörű felépítéssel. Egyébként az osztrák-magyar együttműködés a www.nadorwine.com címen reményeink szerint követhető is lesz, bár egyelőre még csak Coming soon...

Osztrák-magyar együttműködés

Krutzlerék Kékfrankos alapanyagaikra nagy figyelmet fordítnak. A klímával szerencséjük van, hiszen pontosan itt találkozik a meleg, pannon-, és a csapadékosabb, hűvösebb stájer időjárás, előidézve azt az ideális helyzetet, hogy a nappalok egyenletesen melegek, az éjszakák viszont hűvösek. Óriási adu ász a kezükben az egyedülálló agyag- és pala talaj a magas vastartalmával, ettől igazán egyediek a Deutsch-Schützeni és Eisenbergi Kékfrankosok (például a Zweigelt fajta ugyanis kevésbé képes itt, Dél-Burgenlanban „közvetíteni” bizonyos ásványi anyagokat, így a káliumot, a calciumot és a foszfort, míg a Kékfrankos nagyon is). A Kékfrankost termő dűlők (Fasching, Reihburg, Hornig, Bründlgfangen, Adaxl) egytől-egyig nagyon magas ásványi anyag- és nyomelem tartalmúak. Persze ne felejtsük el, hogy ez a termőtalaj a Vas-hegy magyar oldalán is folytatódik tovább, így a mi kezünkben is ott van az egyik legfontosabb tényező ahhoz, hogy kiemelkedő minőségű és egyedi Kékfrankosokat készítsünk, ahogy azzal már néhány borász foglalkozik is a hazai oldalon.

Weingut Rennhofer
Krutzlerék után kicsit ellátogattunk Eisenbergbe is, bár ekkor már harkályként kopácsolt a fejünkön az eső, így sokat nem teketóriáztunk, lesz, ami lesz alapon betértünk a Rennhofer pincészethez. Már megérkezésünkkor tudtuk, hogy jól tettük, pedig ekkor még csak a „külcsínt” szemrevételeztük. A kívülről takaros, családi háznak tűnő porta belül leginkább egy miniatürizált igényes borbár-bisztró-hotel kombinációhoz hasonlítható, ahol szerintem szinte mindenki – még a tányérokkal igyekvő „pincér” is családtag. És ha már a tányéroknál tartunk: a tartalmuk lenyűgöző volt, sonkák, sajtok, olajbogyók, roppanós saláta, és különböző egyéb antipastik.

Mihelyst letelepedtünk az egyik asztalhoz, és az esőáztatta szőlőhegyet kezdtük pásztázni az ablakból, frissen sült illatos sós stangli érkezett kis kosárkában, mi pedig belevágtunk a borok kóstolásába. A szomorkás időben jól esett a Kékfrankos-Merlot-Syrah hármasából készült, apró, selymes buborékokkal simogató Frizzante Rosé. Aztán persze itt sem maradt el a Kékfrankosok kóstolása, de újra és újra csak ugyanazt tudnám írni: talaj, ásványok, gyümölcsök, masszív, de mégis elegáns felépítés. A Vinitor 2007-es tételével (Kékfrankos, Merlot, Cabernet Sauvignon) búcsúztunk ettől a kis takaros eisenbergi „enoteca”-tól.

Csaterberg felé vettük az irányt, mégpedig a Bortavasz Shuttle-Service szolgáltatásával, vagyis a pincészetek között közlekedő menetrend szerinti ingyenes kisbusszal. Dimbes-dombos tájon át kanyargott az út, néhol egészen szűk erdei utakon ringatóztunk, amit nem is bántunk, leszállni amúgy sem akaródzott nagyon, hiszen kint egyre kitartóbban zuhogott az eső. Aztán mégis rászántuk magunkat, és Csaterberg szűk, kacskaringós kis útjain sétálva elindultunk felfedezőútra. Mivel sok időnk nem maradt az utolsó, Rohoncra csatlakozó kisbusz indulásáig, már csak néhány helyre kukkantottunk be némi borkóstolóra.


Aztán lazán kiültünk a Sieglinde Stubits Buschenschank teraszára kvartekázni némi friss Frizzante és Olaszrizling társaságában, sorra rendeltük a helyi házi ételeket, mi több, egyszer csak befutott az a bécsi házaspár, és a velük tartó rohonci illetőségű nagymama is, akikkel az elmúlt két napban meglehetősen sok helyszínen összefutottunk, és a második nap végére már igencsak jó viszonyt ápoltunk. Mondanom sem kell, észrevétlenül telt az idő, vidáman estebédeltünk, miközben… Miközben az óránkra nézve konstatáltuk, hogy lekéstük az utolsó csatlakozást Rohonc felé.

Természetesen a segítség nagyon gyorsan megérkezett, szerencsénkre a bécsi házaspár kedvesen felajánlotta, hogy a nagymamával együtt minket is elszállítanak Rohoncra, behozzuk azt a lemaradást, és elérjük az utolsó hazafelé tartó buszunkat. Ahogy azonban indulásra készen az autó felé sétáltunk, még egy meglepetés ért minket: a buschenschank alsó szintjén a Rohoncra tartó kisbusz sofőrje kávézott, és kedvesen közölte velünk, hogy minket vár, pontosabban értünk kanyarodott vissza, nehogy itt maradjunk, és lekéssük a Rohoncról hazafelé tartó buszunkat…

Végül gyerekjáték volt hazajutni...

Mit mondhatnánk… Figyelmesség, kedvesség, vendégszeretet, na meg kiváló borok és remek emberek. Számunkra ezzel a tapasztalattal zárult az idei Bortavasz (is). Az érzésem pedig egyre inkább az, hogy Dél-Burgenland nem sokra menne "pusztán" a csodálatos Kékfrankosaival, vagy a különleges termőhelyi adottságaival. Szükséges hozzá mindaz, amit az itt élő, borászattal, gasztronómiával, turizmussal foglalkozó emberek egyfajta kézenfekvő természetességgel és nyitottsággal adnak át az ide látogatóknak. Valóban olyan érzés ott lenni, mintha átugranánk a szomszédunkhoz egy kis borozgatásra, beszélgetésre. Aki errefelé jár, ne hagyja ki… Mi jövőre sem fogjuk.
     
Szöveg: Nagy Zita
Fotók: Nagy Zita és Wawrzsák László - Borgőz

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...