Bár már eltelt bő két hét, mióta hazatértünk a villányi Vince napi napozásról (köszönhetően a januári télikabátledobós-sapkasálelhajítós tavasznak), mégis azon kapom magam, hogy időnként önfeledten fütyörészem-dudorászom az "A gazdának áldassék a neve..." kezdetű dalocskát, amelyet akkor szombaton a Szélkiáltó zenekarral együtt énekeltünk "élőben" a Vylyan teraszon, majd ezzel a nótával kísértük végig Dr. Mészáros István titeli c. prépostot a szőlősorok között, és - akkor már kicsit jobban felbátorodva - ezzel a dallal búcsúztunk a pincekoncerten a Fekete-hegytől is.
 |
| A népszokás szerint sok bort kell inni a bő termés érdekében - Fotók: Wawrzsák László |
Azon túl, hogy újra és újra nagyon jó kedvem kerekedik tőle, arra is jó visszagondolni, hogy az éneklés mellett mást is tettünk azért, hogy biztosan megteljen majd a pince. A népszokás szerint ugyanis sok bort kell meginni a bő termés érdekében Vince napján. Megtettük, ráadásul három helyen, a Janus, a Vylyan, és a Gere Tamás és Zsolt pincészetekben. El is mesélem, hogyan.
Vilmos és a Janus arcú tél -
Janus Borház, Túrony
Janus Borház, Túrony
Első utunk a Tenkes-hegy felé vezet. Jártunk már itt korábban is, akkor a májusi borzsongató nyári verőfényben kanalaztuk a Tenkes hűs tornácán a gyufatésztával jól megrakott halászlét, és majszoltuk hozzá a kemencében frissen sült kukoricás kenyeret, miközben átnézegettünk az út túloldalára is, szemezgetve a Janus Borházzal, hogy na, majd egyszer oda is mindenképpen... Itt kezdjük tehát a Vincézést, január derekán egy szál pulcsiban, sapka, sál és kesztyű nélkül flangálva, élvezve a melengető napsugarakat.
 |
| Pécsi-Szabó Dénes |
Vendéglátónk Pécsi-Szabó Dénes, és mindenhová hű kísérője, Vilmos. Meglehetősen veszélyes mutatvány egy tökéletes "vigyél haza"-tekintetű, kutyamagazin címlapjáról éppen lelépő megjelenésű ebet beengedni egy borkóstolóra, mert perszehogy mindenki vele van elfoglalva. Magam is. Azért persze figyelek
 |
| Középpontban a bor... és Vilmos |
A poharamba közben Villány "ivóbora", egy 2013-as Kékoportó (na jó, Portugieser) kerül. - Ez a bor médium - mondja Dénes, miközben én is pontosan ugyanezt gondolom az előttem elegánsan eltappancsoló Vilmos kutya mélybarna szemeiről, de ez most mindegy is. Szóval médium, mert ha leteszed egy társaságban az asztal közepére (felbontva), ott előbb-utóbb kinyílnak a kapuk (tessék, megint a kapuk), meg az emberek is. - Kezdőknek tévé mellé is ajánlott - mondja Dénes, persze lehet facebookozáshoz is iszogatni, de mégiscsak a legjobb az asztalnál fogyasztani, hiszen - ahogy azt Dénes is kiemeli -, ebben az esetben valóban csak arról tudunk meg valamit, aki ténylegesen szemben ül velünk.
 |
| Dugózó verseny - Nagyon gyorsnak kellett lenni |
Aztán a "Ki fut gyorsabban Vilmos kutyánál a szőlőben?" címre hallgató program egy picit átalakul egyszemélyes előadássá, történetesen mindenkinek fülnél is tovább húzódik a szája Vilmosnak köszönhetően, aki egy vendég sapkájával a szájában szaladgál fel- s alá. Igazi vendégmarasztaló eb - állapítjuk meg, majd tovább indulunk "Vylyanba", Kisharsányba egy jót énekelni, szőlőt szentelni, ásott borra vadászni, Vince vesszőt metszeni, ősi hagyományokkal ismerkedni, és pincekoncertezni.
A rozé esete a kantinos kisasszonnyal -
Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet, Kisharsány
A kisharsányi Fekete-hegyen, a Vylyan Szőlőbirtokon egyrészt az a jó, hogy ha ott történik valami, akkor tényleg történik valami. Legyen az főzős "Ede a levesben" könyvbemutató, Ördögkatlan fesztivál, vagy rekeszizom-próbáló Momentán Társulat előadás, mindig helyet kap a zene, a színház, az irodalom, a művészetek, és soha nem térünk haza szellemi táplálék nélkül. Így van ez most is.
 |
| A gazdának áldassék a neve... - A Vylyan teraszon a Szélkiáltóval |
A másik jó dolog a kisharsányi Fekete-hegyen, hogy mindig kacagva jár-kel a szél. Mintha ezzel adná tudtunkra örömét, hogy itt vagyunk. Kiszállva az autóból most is kedvesen megborzolja a hajamat, fellibbenti a kardigánomat, kicsit Marilyn Monroe-sra hangolva a belépőmet. Vidám kezdés, ráadásul, ha lehet, itt még melegebb a januári szél, benne valamiféle sós tengerpára illattal.
 |
| Vince vessző vágás - Balogh Kornél szőlész |
A szőlőszentelést követően a Vylyan szőlésze, Balogh Kornél mesél nekünk a Vince napi népszokásokról, babonákról, sőt, segítségével termésjósló szőlővesszőt is vághatunk. Aztán a Vincéző borkedvelők talán legizgalmasabb programja következik, vagyis a bekapáláskor elrejtett, vidám Vince napi üzenetekkel felcímkézett borok utáni vadászat. Azért is izgalmas ez a program, mert ahogy Iványi Emese, a Vylyan marketingese viccesen megjegyzi, minden évben egy-két palackkal több kerül elő, mint amennyit elrejtettek. Sorban hangzanak fel a vidám "Megtaláltam!"-kurjantások a szőlősorok közül, miközben szépen telik a pince is, ezúttal egyelőre vendégekkel.
 |
| A borvadászat eredménye |
Meg is hallgatjuk a Szélkiáltó előadásában a Kakashoz ajánlott nótát, történetesen Heltai Jenő, A kantinos kisasszony című megzenésített versét. Feszes, mégis játékos tangó a javából, némi R-Go slágerrel (Szeretlek is, meg nem is) fűszerezve, a "fehér abrosz, piros bor a kantin asztalán" sorocska pedig már szépen átvezetget minket a vörösborok világába. Közben kenegetjük a kenyérre a bársonyos tepertőkrémet, érkezik a pince vagány "fenegyereke", az Ördög is a pohárba, 2011-es évjáratát kortyolgatva kicsit meditálunk a zenekarral közösen, milyen dal passzolna hozzá, aztán egy vendégtől hangzik el a megoldás: "A jó zene mindenhez jó."
 |
| Ipacs Szabó István |
Vagyis dehogy zárja, hiszen Ipacs Szabó István pincetúrára invitálja a vendégeket, mondván, legyen egy kis pinceszag is az orrunkban. Szívesen maradnánk, de még az a nemes feladat vár ránk, hogy Gere Zsolték pincéjének bőséges terméssel való megtöltésében is segédkezzünk, így Balogh Kornél, szőlész Vince napi meséjével zárjuk a kisharsányi élménybeszámolónkat.
"Vince napi Mese
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy király, úgy hívták: Szőlő.
Messze földön nem volt nála nagyobb úr.
Még messzebb viszont igen, egy másik király, aki időnként körbejárta a világot, úgy is hívták: Időjárás.
Erejük is volt, akaratuk is volt. Folyton viaskodtak.
Ha Szőlő nőni szeretett volna, Időjárás néha megmakacsolta magát, és megnehezítette a körülményeket.
Hideg volt, ha melegre várt. Száraz volt, ha szomjazott.
Ha megpihent volna, nem engedte. Sziporkázott, amikor álmos volt, így egész nyáron csak hajthatott.
Éltek hát a világmindenségben, dacolva egymással, míg tusakodásukban el nem akadtak valakiben: az Emberben.
"Zárd börtönbe az időjárást!" - kiáltott Szőlő az Embernek.
"Mondd, hogy mindig hajtson a szőlő!" - rikoltott Időjárás az Embernek.
Az Ember állt némán, tudva, hogy van igaza mindkettőnek.
Így zárta az Ember a Szőlő cellájába, a bogyóba az Időt, ami azóta is feszíti Őt, s lett az Ember: Vin-Cell-ér'.
*Vin: a szőlő
*Cell: a börtön
Aki hallja, értse jól, vagy kérdezzen meg, miért is van ez jól."
(Balogh Kornél, szőlész - Vylyan)
Hordóból a hegy leve -
Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Nagyharsány
 |
| A fehér Comis |
Valahogy jól áll neki ez a tavaszi tél, vagy téli tavasz, mindegy is... Kristálytiszta, csillámló, mint a frissen hullott hó, benne a tavaszi virágok illatával. Egy picinyke Cserszegi fűszeres is került bele. Bár Zsoltiék nem foglalkoznak Zöldveltelinivel (Máriagyűdről érkezett az alapanyag), igyekeztek a fajta minden csínját-bínját elsajátítani, így remek alapbort sikerült belőle készíteni.
Aztán a meggyes-kakasnyalókás-pirított cukorkás, magát nagyon itatós 2013-as Portugieser mellett Zsolti arról mesél, hol tartanak most. - Most már együtt tudunk élni a területekkel - mondja. Vagyis tudják, hol és hogyan kell bevetni például növényvédelmet - természetesen természeteset -, hol és mikor kell zöldmunkázni, és megoldották a területek vízelvezetését is. Miközben beavat minket a szőlészet-borászat titkaiba, a pince félhomályában picinyke szikrákat rajzol Zsolti arcára a szenvedély, a lelkesedés.
 |
| Gere Zsolti - Lelkesedésből jeles |
Majd a prémium Pinot Noir érkezik a poharunkba, méghozzá annak az évjáratnak (2012) a termése, amikor mi is ott jártunk szüretkor, és a saját szemünkkel láthattuk annak a forró és száraz nyárnak a következményét, a borvidék küzdelmét, az évjárat mentését. Akkor már ezt a Pinot Noir-t is "bemenekítették" a pincébe. Friss májusi cseresznye, finom, de határozott tanninok a pohárban, és érkeznek a borkorcsolyák is, köztük a frissen sült sajtos tallér is, vele együtt meg a plédbe csavarodós Borzsongás-emlékek újra.
 |
| Sziasztok lányok: Szőke |
Kóstolunk még 2012-es Cabernet Franc-t is a Várerdő-dűlőből, közben Zsolti a hordókhoz fűződő viszonyáról mesél. - A bor és a hordó nem találkoznak, ha sürgetik - mondja, utalva arra, hogy mindig előre kell gondolkodni, és nem szabad kapkodni. Szó esik a Soproni Egyetemmel zajló közös kísérletükről is, amely a legjobb erdők legjobb fáinak, és égetésüknek tanulmányozásáról, kutatásáról szól.
Aztán az est főattrakcióját, vagyis Gere Zsolti "hordótetejénülős", profi borlopózását nézhetjük végig, na meg örülhetünk, mert a "bemutató" végeredménye is a poharunkba csordul. Bár a hordóminták kóstolása nem a legegyszerűbb műfaj, hiszen még "gyermekkorban" lévő borokról beszélünk, érdekes és élvezetes dolog hordóból inni a hegy levét, főleg, ha ahhoz is hozzájárulunk ezzel, hogy bőséges termés érkezik majd szüretkor Zsoltiékhoz.
 |
| Hordóból a hegy leve... |
A pince előtt még egyszer kacagva végigkacskaringózik köztünk a meleg esti szél, mi pedig Villány felé vesszük az irányt, hogy befészkeljük magunkat a jól megszokott kis panzióba, Gere Zsoltiékhoz, ahol az üdvözlőital újra a fehér Comis, a pincéből megérkezve pedig Zsolti és Évi jó házigazdák módjára asztalhoz ültetnek minket. Summa summarum, egy egész estés-éjszakás kóstolás-beszélgetés kerekedik az üdvözlésből, olyan kísérőkkel, mint például a 2011-es, gyümölcsös, könnyed, "csevegős" Pinot Noir, a 2011-es szilvás, kakaóbabos, fűszeres "már enni kellene valamit hozzá" Kadarka, vagy a "most már csak egymásra figyelünk" komoly és nagyon sok tudást magában hordozó 2007-es Aureus Cuvée, amely rengeteget bölcsül még a jövőben.
 |
| Januári tavasz |
Az éjszaka derekán bújunk paplan alá, hajnalig az eső kopácsolása festi alá álmunkat, reggel pedig terített asztal, rajta a "kinemhagynám" stifolder, a tepertőkrém, és a Gere anyuka, vagyis Márta néni könnyű vaníliapuszival köszöntő házi baracklekvárja vár ránk. Frissen sült fahéjas croissant-ra csepegtetve-csurgatva olyan, akár a felkelő nap egy augusztusi reggelen.
Így zárult a 2014-es Vince napozás Villányban. A magunk részéről megtettük, ami tőlünk telt, énekeltünk, sokszor jót kívántuk, és persze kitartóan iddogáltunk is a bőséges termés érdekében. A téli tavasz azóta visszavonulót fújt, Időjárás némi hópaplan alá bújtatta a még álmos tőkéket, miközben talán Kornél meséjét olvasta békésen altatónak, így kezdve: Egyszer volt, hol nem volt, volt egy király, úgy hívták: Szőlő...
Szöveg: Nagy Zita
Fotók: Wawrzsák László
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése