2014. augusztus 3., vasárnap

Számmörtájm memoár - A Vino&Ino és a hrvatska sushi

Mivel most már visszavonhatatlanul a nyár derekát ölelgetjük, tényleg elérkezettnek láttam az időt, hogy megemlékezzek egy kis kedvcsináló poszttal a tavalyiról. No nem mintha a nyár - főleg így, túl a "felezővonalán" sétálgatva - rászorulna bármilyen kedvnek a csinálására, mert a nyár nem kedv kérdése, a nyár mindig jó, mindig szép, mindig felejthetetlen, és punktum. Így a tavalyi is az.

A Hely - Borgőzös távlatból

Sósra édes, édesre sós - szokás mondani, így immár szinte hagyományként - a kötelező balatoni hétvégéket követően - egy kis sósra is vágytunk az édes(víz) után, tehát tengerpartra igyekeztünk. Mivel Horvátország - természetesen a Balaton után - szívcsücsök, bepakoltuk a bringákat, némi kis borkészletet (elvégre vendégségbe nem illik üres kézzel menni), a szükséges búvárcucc-tengerisün elleni tutyi-naptej-ésatöbbi kombót, a GPS-t délre állítottuk, és már robogtunk is a nagy kékség felé.

Aki nélkül nincs nyaralás - Carla

Zadar környéke, és annak is egy kis eldugott települése az a hely, ahová most már több nyáron át is visszatértünk. Azért mert jó. Mert van szép ékkövekkel (Kornati szigetvilág) tarkított tenger, amin délután tollpiheként úszkálnak a vitorlások, és ahol hajnalban ki"tratratratrattáznak" a pici halászhajók, mert van madaras-kígyós-békás élővilággal teli, körbebringázható tó, mert vannak félelmetesen méltóságteljes hegyek, vannak zúgó kabócák, na meg a lényeg, vannak jó borok, és van szuper kis pakostane-i könyöklős, szűkutcácskában megbújó halsütöde, ahol isteni a fűszeres lében főtt kagyló, és a grillezett szardella, a többi gasztronómiai finomságról nem is beszélve.

Pakostane, és a mi kis "könyöklós", kagylós-halas helyünk

Aztán persze ott van az évekótaházigazdánk, Marijan Varga, aki egyáltalán nem Mariann, hiszen ráadásul férfi. Remek humorral megáldott, segítőkész "házibácsi", aki meglehetősen kísérletező kedvű, már ami a gasztronómiát illeti, így mindig készül nála valami újdonság. Alap megérkezéskor a köszöntő ital, ami általában valamilyen gyógynövényes likőr, természetesen saját, házi készítésben.

Tavaly a diópálinka volt a menő, Marijan is ezzel várt minket, és jártunkban-keltünkben is meglehetősen sok helyen láthattuk, ahogy érlelték az ablakokban, teraszkönyöklőkön hatalmas dunsztosüvegekben kint a napon, akárcsak nálunk a "koviubit". A jófajta diópálinka - ahogy azt Marijan mesélte - a június elején szüretelt zölddióból készül, mert akkor még nagyon sok benne a vitamin és a különböző ásványi anyag, nyomelem. Négybe vágva kerülnek a zölddiók az üvegbe, mehet rá a kb. 1 liternyi pálinka, némi (barna)cukor, és tetszés szerint fűszerek. Aztán már csak ki kell tenni a napra, érlelni sokáig, szűrni, és kész is a finoman diós illatú-ízű, gyógyhatású és - tapasztalatból mondom - étvágyat bitangul gyorsan és hatásosan gerjesztő diópálinka.

Gasztro-fesztivál

Apropó étvágy! Szerencsénkre tavalyi nyaralásunk idejére esett a szomszédos városkában, Pakostane-ban egy remek kis gasztrofesztivál, ahol persze volt turistavakító "fesztiválkajás" stand is horror árakkal, de volt remek sonkákat, olívaolajokat, olívabogyókat, sajtokat, és nagyon finom, sóban, sajttal eltett szardellát, vagy szuper egytálételeket (pl. octopus, azaz polip"alapú" étel, mediterrán lepények) kínáló stand is.



Visszatérve szállásunkra a gasztrofesztiválozásból, elmeséltük Marijannak élményeinket, mire csak mosolyogva lazán legyintett, hogy na majd ők sütnek-főznek nekünk igazi finomságokat. Úgyhogy este hónunk alá csaptuk a hazulról hozott borkészlet egy részét - Marijannal minden évben hagyományosan csapunk egy magyar-horvát borkóstolót - leslattyogtunk a háziakhoz, persze azonnal diópálinkáztunk egy sort, aztán előkerültek Marijan kis házi készítésű antipastijai is, no meg a horvát borok.

A Vino&Ino szieszta időben

Az olívaolajban citrommal és olajbogyóval eltett pagi sajt volt a kiemelt kedvenc, az ásványos és korrekt savkészletű horvát fehérborok egyszerűen imádták, de a mi Somlóink sem szégyenkezett mellette, sőt! Nem "hazabeszélésképpen", de a masszív ásványosság és a remek savak nagyobb szeretettel szorongatták a mediterrán antipasti minden porcikáját, az meg már egy más kérdés, hogy volt némi szigorúan viccelődős "vita" arról, hogy a mi Somlónk hegynek számít-e a maga 431 méterével, szemben a horvát Dinara 1831 méteres magasságával.

Aztán érkezett a sóban eltett szardella, a "Hrvatska sushi" - ahogy azt Marijanék viccesen mondták, illetve Marijan feleségének köszönhetően a frissen sült, pizzára hasonlító, de mégsem az, és sokkal finomabb friss paradicsommal, sajttal és fűszerekkel sült lepény is.

Ismerkedés a horvát borokkal
Külön élmény volt tavaly nyáron a horvát borok felfedezése is, e nemes célból már előre "kigúgliztuk" a környéken fellelhető vinotéka-borbárt, így Sibenikben könnyen meg is találtuk a csodaszép kis téren álló Vino&Ino-t, ahol - délutáni szieszta időben érkezve - mi voltunk az egyedüli vendégek, meg a közvetlen szomszédságban álló templom hűsítő árnyéka, de ezt egyáltalán nem bántuk.

Kóstoltunk kezdésnek egy 2012-es Debit-et, ezt a fehérborszőlő fajtát az észak- és közép-dalmáciai partokon termesztik, minerális, kerek savú bor, szép, hosszú lecsengéssel. Aztán még egy fehéret elpoharazgattunk, a Birin pincészet 2012-es Marastina-ját, mely fajtát szintén a part mentén, Primorska régióban termesztik, és különböző stílusú borokat, pezsgőket készítenek belőle, lévén, hogy magasabb savtartalmú borokat eredményez, és szépen közvetíti az ásványos jegyeket is, amikor pedig nagyobb testű, teltebb, akkor birses-karamellás jegyeket vesz fel.

Mire lecsúszott a két pohár fehér, már igazán vágytam valami jófajta tengeri herkentyűs ételre, úgyhogy mielőtt továbbálltunk volna egy jó kis tengerparti ebédre, még a vörös szekció néhány tagját is megkóstoltuk. Ismét a Birin pincészet borát, a Babich 2011-es tételét iszogattuk. Első körben Pinot Noir-ra emlékeztettek a bor jegyei, leginkább könnyedebb vörösbornak hatott, sok-sok cseresznyével, erőteljesebb savakkal, és ásványossággal. A fajta egyébként állítólag rokonságban áll a kissé jobban ismert Plavac Mali-val.

Tükröződések 

A Vino&Ino-tól - és Sibeniktől - a nagyon fiatal (2009-ben indult) Vrsaljko pincészet Nadinska Rana névre hallgató, 2009-es Syrah-Merlot-jával búcsúztunk, a túlérett meggyes, kicsit nehezebb, már-már lekvárosabb jellegű vörösbor igazán buján dorombolt.

Volt persze még sok szép élmény, fogyott a horvát - és a magyar - bor is szép számmal, élveztük az ízeket, a természetes légkondiként működő, kövérmacskás sikátorokat, a tengert, a napot, az éjszakánként a szigetek fölött cikázó villámokat, de leginkább a kikapcsolódást és a pihenést. Így teszünk idén is, ezúttal - remélhetőleg - Horvátország másik vidékét fedezgetjük majd fel.

És végezetül, amolyan nyári útravalóul álljon itt egy idézet, amit - ki tudja miért? - feljegyeztem ott, Horvátországban, a nyaralásunk alkalmával egy kitépett füzetlapra, miközben egy könyvet olvasgattam a tengerparton:



"Amikor megjelent a lehetőség, más formában kínálkozott fel, és más irányból jött, mint ahonnan Bonnes várta. Ez mindig így van a lehetőséggel: ez az ő furfangja. Megvan az a ravasz szokása, hogy a hátsó ajtón surranjon be, és gyakran szerencsétlenségnek, vagy vereségnek álcázza magát. 

Talán ez a magyarázata, hogy olyan sokan vannak, akik nem képesek felismerni, amikor megjelenik."

További szép nyarat, jó lehetőségeket, no meg persze felejthetetlen bor- és gasztroélményeket mindenkinek!


Fotók: Wawrzsák László és Nagy Zita - Borgőz





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...