2012. május 16., szerda

Két nap a Weinidylle pincéiben – Bortavasz, Dél-Burgenland

Virgonc pezsgés a Frizzantékban, kirobbanó frissesség az Olaszrizlingekben, egyedi ásványosság, gyümölcsösség és fűszeresség a Kékfrankosokban, díszletként pedig szikrázó napsütés, széljárta szőlőhegyek, kis pincék, és nagyon nagy meglepetések. Május első hétvégéjén a dél-burgenlandi Weinidylle névre keresztelt régió pincéinek ajtóit nyitogattuk szorgosan. Welschriesling, Blaufränkisch, Eisenberg DAC, Uhudler… A két nap során ezek a szavak kúsznak leginkább a fülbe, a retinára pedig szinte minden szögből ugyanaz a kép vetül: precízen művelt szőlősorok, kiskertek, ligetek és erdők, takaros pincék, házak, vagy éppen modern stílusú épületek, amelyeknek eszükbe sem jut a tájat zavarni, inkább hozzá simulva szemlélődnek a domboldalban.

Fotók: Borgőz
   
Szombathelyről indulunk a Bortavaszra, a létező legkorábbi transzferjárattal. A kisbusz fél óra alatt Eisenbergbe érkezik. Már a buszról nézve lélekmozgató a szőlősorokkal barázdált hegy, így rögtön oda vágyunk. A központi információnál magunkhoz vesszük a bortavaszozáshoz szükséges csomagot: vízhatlan anyagból készült, nyakba akasztható tartóban összecsomagolva az elengedhetetlen és részletes Wein Guide, a térképek, a buszok menetrendje, és a kóstolópohár. Két perc alatt annyi információ kerül a kezembe, amelyet önállóan sok-sok órás böngészéssel tudnék csak összevadászni. Ráadásul a profin összeállított csomagot a Bortavasz után is bármikor használni tudjuk majd, a részletes térképek, a pincészetek rövid bemutatása, elérhetőségeik, a kóstolható borok listája mind segítenek, ha kedv támad máskor is átugrani némi pincézésre Dél-Burgenlandba. Bele is vágunk, hiszen az idő halad, a felfedeznivaló pedig rengeteg. Nem tűzünk ki elérhetetlen célokat, első nap „mindössze” Eisenberg Weinberg nevű területét járjuk be.


  
A legmagasabb ponton, 440 méteren kezdünk. Az első állomáson (Weinbau Sagmeister) máris elhangzik az első „varázsszó”: Welschriesling, azaz Olaszrizling. 2011-es évjárata kerül a pohárba. Üde, frissítő, lecsengésben finom sóval. Aztán érkezik a másik fő fajta, a Blaufränkisch, vagyis a Kékfrankos, 2009-ből. Meleg karakterű, finoman rumpuncsos, meggyes, bársonyos, pici füsttel az utóízben. Máris keressük a pohárban a terroir-t, a jellegzetes vastartalmú talajt, az agyagos-palás termőhelyre jellemző ásványi aromákat. Ott vannak, sőt, előre elárulom, két napig végig ott lesznek szinte minden egyes pohárban. Tűz a nap a teraszon, a háziasszony frissen sült forró stanglival lepi meg a vendégeket, a házigazda, Dr. Hermann Sagmeister pedig a szőlősorok felé invitál minket. Kilátás Stájerország hegyeire, pitypangokkal pöttyözött, meredek ívben völgybe lefutó szőlősorok, romantikus kép és hangulat. 


Clemens és Sylvia Hafner birodalmában

Kicsit időzünk a tájban, majd nem várunk buszra, gyalogszerrel megyünk tovább, csupán frissítő sétányira találhatók egymástól a pincék. A következő, ahová betérünk, Sylvia és Clemens Hafner birodalma (Hafners wein & genuss). Mindössze 1 hektáron gazdálkodnak a lábunk előtt hosszan elterülő Szapáry dűlőben, és a Deutsch-Shützenben fekvő Weinberg dűlőben. A teraszon kezdünk kóstolgatni és beszélgetni. Sylvia Bécs, Párizs, London szállodái után Svájcban dolgozott egy hotel vezetőjeként, innen hozta magával a finom borok és ételek szeretetét. Clemens pedig a 90-es évek közepén kezdett a bor iránt érdeklődni, sokat tanulva az „úttörőktől” (pl. Walter Dulmovits, Franz Wachter). A pincemunkákban Gerhard Wallner segít. Első évjáratuk a 2006-os lett, amit meg is kóstolunk egy Kékfrankos Reserve magnum palackos tételben. Kóstolgatás közben Sylvia kísérő falatkákkal is meglep minket: a tányéron zsíros kenyér variációk, úgymint tökmagolajjal kevert, vagy éppen balzsamecetbe áztatott aszalt szilvával és chilivel készített remekmű. A borok végigkóstolása után a pincészet nevéhez csak ennyit írtam: ásvány2! A pohárból ugyanis rendre kiköszön az itteni terroir szent hármasa: ásvány, fűszer, gyümölcs.

Kilátó

Harmadszorra egy kicsit modernebb stílusú pincébe érkezünk, Willi Dornerhez. (Weinbau Ing. Willi Dorner). A kilátás pazar a borbárból, ahol először a Winzersekt Kékfrankos pezsgő érkezik a pohárba. Élesztős-gyümölcsös illata és aprón gyöngyöző, finoman pezsgő buborékjai kísérnek át minket a másik terembe, ahol letelepedünk. Willi Dorner egy picit más stílust képvisel a hegyen. Masszív, rusztikus barrique borokat is készít, amelyeket 24 hónapig érlel tölgyfahordókban, majd hat hónap palackérlelés után bocsát közszemlére. Eisenberg újabb arcát ismerhetjük meg tehát. A Kékfrankos Reserve 2008 például felszisszenősen szép bor: kerek, cseresznyés, meggyes, lecsengésben csokival és sóval, finom tanninokkal, elegánsra hangolt hordóhasználattal. Aztán belekóstolunk a két évig hordóban érlelt tételekbe: Merlot és Pinot Noir 2009-ből. Utóbbinak talán kicsit kevésbé áll jól a két éves edzés. Willi Dorner nagy álma egyébként az, hogy egyszer csak megjelenik a borguru, Parker, és odaadja a 100 pontot valamelyik borának. Szívből kívánjuk, legyen így! Kifelé a hordó2 szót biggyesztem a Wein Guide-ba a pincészet neve mellé, és egyre inkább örülök, hogy néhány száz méteren belül máris különböző, és egyedi stílusokat találtam.

Negyedik állomásként beiktatunk egy kis látnivalót, a kilátót, ahová – a kilátók esetében megszokottakkal ellentétben – nem felmászni kell, hanem például hasra feküdni benne, és úgy nézni át az üvegfalon, pásztázva a kacifántosan futkározó szőlősorokat, vagy az ezüstösen kanyargó kis utakat, amelyeken időnként elpöfög egy-egy traktor, vagy elúszik egy-egy felhőárnyék. 



Lesétálva a hegyről még egy helyre benézünk (Weingut Wiesler Schreiner). Itt már előkerül a Rheinriesling, azaz a Rajnai rizling is, intenzív szőlővirág illattal, finom savakkal és némi maradékcukorral. A 2007-es Merlot-ban pedig megint ott a talaj, a szaftos fekete cseresznye, az izgalmas fűszerek, a csoki, a kávé és a kakaó, finom tanninokkal. Búcsúzóul pezsdítő Uhudler Frizzantét tölt Thomas a poharunkba. Az Uhudler direkttermő szőlőkből készül, amelyeknek semmi szüksége növényvédő szerekre, így nem is permetezik azokat. Emiatt a legtisztább, legtermészetesebb ital tehát, neve pedig állítólag abból ered, hogy túlzott fogyasztása esetén a nézésünk kicsit olyanná válik, mint a bagolyé. Nem tudom, én inkább az ízre koncentrálok, és az erdei szamócás aromák mellett ott van a gyerekkor, vagyis a kertben csipegetett, vastag héjú Otellók íze a számban.

A Sixpack Null Neun Kékfrankosa
 
Második nap Deutsch-Schützent járjuk körbe. Elsőként a Kopfensteiner pincészethez látogatunk el (Weingut Kopfensteiner) Talán az egyik legkedvesebb, legfigyelmesebb vendéglátóink a két nap alatt a már előbb említett Thomas Schreiner és a majd említendő Alfred Weber mellett. Pincét járunk, hordókkal ismerkedünk (például az Ausztriában, többek között Magyarországról származó fából is készülő Pauscha hordókkal), majd rengeteget kóstolunk. Egyáltalán nem csak a Wein Guide-ban felsorolt borokra koncentrálódik a kortyolgatás (egyébként sok pincénél tapasztaltuk, hogy szívesen mutatják meg „műsoron kívül” a borászok akár legféltettebb kincsüket is, ha látják az érdeklődést és a lelkesedést, mi több a véleményünkre is kíváncsiak). A Frizzante Rozés bemelegítés után Eisenberg DAC 2009-es Kékfrankost kóstolunk. Az Eisenberg DAC (Districtus Austriae Controllatus) jelzést a 2009-es évjárattal kezdődően viselhetik a régió Kékfrankosai klasszikus (Klassik), illetve Reserve kategóriában. 


Kopfensteiner-sor

Nem szeretném újra és újra leírni, hogy gyümölcs-fűszer-ásvány, de gyanítom, még párszor le kellene, mert valóban ez jellemzi leginkább a régió borait, és ez a sokadik pincelátogatásnál már megbízhatóan kirajzolódik.  Jönnek tehát sorban a Kopfensteiner Kékfrankosok: barrique hordós, fahéjas cseresznyés 2008-ból a Weinberg dűlőből, majd DAC Reserve tételek 2009-ből, először a Saybritz, majd a Hornig nevű területekről. Nem marad ki a Border 2008-as és 2009-es tétele sem (Kékfrankos alapú, Cabernet Sauvignon és Merlot házasítás, mely 2008-ban 20 hónapot, 2009-ben 16 hónapot töltött kis tölgyhordóban). A végén egy dupla magnum, vagyis 3 literes palackba töltött Kékfrankos, a Sixpack nevű csapattá összeállt hat Deutsch-Shützen-i borász (Kopfensteiner, Krutzler, Schützenhof, Wachter-Wiesler, Wallner, Weber) 2009-es Kékfrankosainak házasítása, a Null Neun. Összességében szépen kimunkált, egyenletes vonalú, érett gyümölcsös, elegáns hordóhasználattal készült borokat kóstolhattunk a Kopfensteiner Pincészetnél.


Alfred Weber

A Weber pincéhez (Weinbau Weber) megyünk tovább, ahol Alfred Weber ültet minket asztalhoz, és igazi, önzetlen vendégszeretettel kóstoltat végig velünk jó pár bonusz bort. A Centauros névre hallgató Kékfrankosból a 2004-es, a 2008-as és a 2009-es tételt, a Vínea (Cabernet Sauvignon, Kékfrankos, Merlot) házasításból pedig szintén 3 évjáratot (2007, 2008, 2009) hasonlíthatunk össze. Aztán egy érdekes „kísérletre” invitál minket Alfred, a csavarzár vs. dugó kérdéskör megvitatásához két Vínea házasítást állít az asztalra, mindkettőt 2009-ből, az egyiket azonban csavarzárral, a másikat parafadugóval palackozva. Bontunk, kóstolunk, tapasztalunk, Alfred a véleményünkre kíváncsi. A tapasztalat röviden összefoglalva: a csavarzáras tételnél az illat nyert (szebb, gyümölcsösebb, kirobbanóbb illat), a parafadugós tételnél viszont az íz (gazdagabb, érettebb, több rétegű ízek). Aztán amíg szakmázunk, a csavarzáras bor kissé „ellaposodik”, míg a parafadugós még mindig gyönyörűen tartja magát, mi több, egyre szépül. Megvitatjuk vendéglátónkkal a tapasztalatokat, és nagyon örülünk annak, hogy egy ilyen „játékban” is részt vehettünk, és tanulhattunk belőle.


A Ratschen mellett - Horst Krammer (Weinbau KraMa)

Megéhezünk, így újra hegynek felfelé vesszük az irányt, a Ratschen felé. A szőlősorok közé simuló modern étterem leginkább arról híres, hogy kizárólag idényjellegű, és túlnyomórészt a helyi régióból származó alapanyagokkal (kecske, liba, szőlő, gomba, tökmagolaj, stb.) dolgozik, hagyományos receptek alapján, a fűszereket pedig a szőlősorok mellett őrzött kincsesládikából, vagyis saját fűszerkertjükből teszik a tányérunkra. Vagyis tennék, de sajnos zártkörű rendezvény miatt nem sikerül itt ebédelnünk, így átsétálunk a szemközti pincéhez (Weinbau KraMa, Carina&Horst Krammer). Az itteni borok kóstolgatása után a gyümölcs2 megjegyzés kerül a füzetecskémbe a pince neve mellé, végig vidám ribizli, málna, cseresznye, meggy, áfonya gurul a pohárban.

Gerhard és Manuela Wallner pincészetében

Gerhard és Manuela Wallner pincészete felé megyünk tovább (Weingut Gerhard und Manuela Wallner), nem titkoltan azért, mert a Bortavasz keretében megrendezett Weintrophy 2012 borversenyen az ő 2009-es Reserve Kékfrankosuk kapta az első helyezést (a teljes lista a poszt végén olvasható). Megérdemelten. Megkóstoltuk ugyanis. Végezetül előkerül itt is az Uhudler Frizzante, felfrissülve indulunk utolsó állomásunkra, a Wachter-Wiesler pincészethez (Weingut Wachter-Wiesler), ahol a borásszal, Franz Wachter-rel találkozunk, és ahol 2009-es borokkal ismerkedünk. Például a Bela Joska Eisenberg DAC tétellel (Béla Wachter és Jóska Wiesler, a két nagypapa neve). Szép, tiszta, gyümölcsös bor, mindenféle cifraság nélkül, mégis korrekt és nagyon jól iható minőségben. Megkóstoljuk még a nagyon szép Pfarrweingarten Eisenberg DAC Reserve tételt is (dűlős Kékfrankos), meggyel, áfonyával, édesfűszerekkel, érett, szép savakkal és finom tanninokkal, majd a Julia-val búcsúzunk (Kékfrankos minimális Merlot és Cabernet sauvignon kísérettel), benne pörkölt kávé, kakaóbab, vanília. A borok mellé remek sajtokat szelhetünk magunknak, és rendületlenül pörög a sonkaszeletelő gép is… 


Franz Wachter (balra) - Weingut Wachter-Wiesler
             
Ennyi fért hát bele a két napba, nem siettük el, nem rohantunk, nem kapkodtunk, hiszen Bortavasz lesz jövőre is Dél-Burgenlandban. Akkor (vagy addig) a most tervbe vett, de sajnos kimaradt pincéket (pl. Krutzler, Schützenhof) sem hagyjuk ki, illetve más régiókba is átbuszozunk. Na meg ebédelni és/vagy vacsorázni is fogunk egy jót. Apropó, evés! Itt a poszt végén nem hagyható ki, hogy mit is tudnak az Eisenberg DAC borok ételek mellett. Számos ételhez kiválók, frissítő savszerkezetüknek és finom tanninjaiknak köszönhetően, leginkább kissé lehűtve. A szakirodalom szerint leginkább azokhoz az ételekhez passzolnak, amelyek a helyi, dél-burgenlandi hozzávalókból készülnek (a helyi éttermek egyébként leginkább ilyen ételeket kínálnak, érdemes lenne kis hazánkban is odafigyelni erre!). Az egyik ilyen étel például a dél-burgenlandi töltött sült csirke, amely egy különlegesen szaftos, zsenge hús, salottahagymával, majorannával, petrezselyemmel, rozmaringgal és szerecsendióval készített zsemletöltelékkel kemencében megsütve. Ízét csodásan kiemeli a fűszeres Kékfrankos, a részletes receptért pedig nálam lehet jelentkezni. A testesebb felépítésű, sűrűbb, és komplexebb Eisenberg DAC Reserve borokhoz pedig az egyik legfinomabb dél-burgenlandi húskülönlegességet, a lápi marha filét ajánlják. Mivel a lápi marha lassan hízik, egyáltalán nincs felesleges zsírtömege, húsa rendkívül zsenge és finom szálú.




Végigjárva tehát a Bortavasz néhány állomását, bepillantva a helyi pincékbe, kóstolva a helyi borokat, ismerkedve a termelőkkel, belekóstolva a helyi gasztronómiába, élvezve az ottani vendégszeretetet kijelenthetem, hogy Dél-Burgenland igazán izgalmas, sokszínű kaland, tele felfedeznivalóval. A borrégióban járva mindenhol azzal szembesültem, hogy komoly munka folyik mind a borászatok, mind az éttermek, mind a borturizmus háza táján, és ami a legfontosabb, mindezt a legnagyobb összefogásban teszik (nem egy borász ajánlotta a másikat a két nap során). Borok terén sokszínű a paletta, változatos a kínálat, és jól megférnek egymás mellett az eltérő stílusok, sőt pont ettől izgalmas a régió: a könnyed, gyümölcsös boroktól kezdve a terroir-t hűen tükröző, ásványos, fűszeres, szépen megkomponált borokon át a vastag, kidolgozott, sűrűn hömpölygő, hordós tételekig bezárólag mindent megtalálunk, és ami fontos, egyenletes, nagyon jó minőségben. Clemens Reisner borászt idézném a végén, aki azt mondta: olyan borokat szeretnénk készíteni, amelyekből egy palacknál többet akarsz meginni. Tapasztalatból mondhatom: Eisenberg és Deutsch-Shützen pincéiben sikerült.                


 
Weintrophy 2012 borverseny eredmények:

Welschriesling (Olaszrizling) 2011
1. Weingut Jürgen Horvath, Rechnitz
2. Weingut Anton Kern, Rechnitz
3. Weingut Rainer Stubits, Harmisch
4. Weingut Straka, Rechnitz
5. Weingut Jalits, Badersdorf

Blaufränkisch Klassisch (Kékfrankos) 2009
1. Anton Mittl, St. Kathrein
2. Weingut Kopfensteiner, Dt. Schützen
3. Weingut Wachter-Wiesler, Dt. Schützen
4. Weingut Wallner, Dt. Schützen
5. Weingut Krammer, Dt. Schützen

Blaufränkisch Reserve (Kékfrankos Reserve) 2009
1. Weingut Wallner, Dt. Schützen
2. Weingut Groß, Gaas
3. Weingut Straka, Rechnitz
4. Weingut Gassler, Moschendorf
5. Weingut Jalits, Badersdorf

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...